Virág PálFutóedző, hosszútávfutó
Rólam
Virág Pál vagyok, projektmanager és programozó-ként dolgozom, a sport az életem része. 2014 óta futok, előtte 3 évig karatéztam, utána atlétikáztam, közben pedig erősítő edzéseket végeztem, amik jó alapot adtak a hosszútávfutáshoz később pedig a triatlonhoz is. Az első versenyem egy maraton váltó volt július közepén, 7km-t kellett futnom, magával ragadott a versenyek hangulata és utána jöttek a félmaratoni távok, közben pedig belekóstoltam a triatlonba is. 2017-ben lefutottam az első maratonomat, utána azt éreztem, hogy menne ez tovább is, innentől kezdve növeltem az edzések számát és a km-t is. 2018 év elején le is futottam az első ultra távom ami egy 50km-es terepfutás volt a Yours Truly keretein belül, nagyon jól sikerült és kezdtem érezni, hogy ez lehet az én utam. Azóta teljesítettem már több 100 és 200 km feletti versenyt is. Többek között 5 egyéni UB és Ironman, 2023-ban peidg Spartathlon teljesítés. Mindig is szerettem volna edzőként segíteni másokat és megosztani az eddigi tapasztalatomat, tudásomat amit már több mint 1 évtizede gyűjtök a futásban és a kiegészítő sportokban. Hiszek benned, írj bizalommal, ha csatlakozni szeretnél és segítségre van szükséged.
Eredményeim:
https://statistik.d-u-v.org/getresultperson.php?runner=1161386
Triatlon:
https://www.extremetour.hu/finisher/4538